„EGY MEGÁLLÍTOTT FILMKOCKÁBÓL LÁTNI KELL, HOGY MI TÖRTÉNT.”
Interjú Dr. Vass László osztályvezető főorvossal, patológus, citopatológus szakorvossal
Vass László dr. PhD FIAC 1970-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Budapesten. Már tanulmányi évei alatt elkezdett dolgozni az egyetem patológiai intézetében, ahol daganat kromoszóma kutatást végzett. 1975-ben lehetőséget kapott egy egyéves svédországi tanulmányútra, ami után biztossá vált, a patológia az útja. A kistarcsai Flór Ferenc Kórház megnyitása óta, azaz 42 éve főorvos az intézményben. 2012-ben nyugdíjba ment, de ugyanúgy ellátja a kórház patológiai tevékenységét, a Mikroszkópos Diagnosztikai Kft. vezetőjeként. 21 évig oktatott patológiát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, három nyelven. Tanult és dolgozott többek között Angliában, Svédországban, Németországban, USA-ban, Indiában. Számos nemzetközi és hazai tudományos társaságot vezetett és néhányat alapított. Emlőrák és méhnyak rák témakörében civil szervezetekben is aktív. Nemzetközi szakfolyóiratokban lektorál és dolgozik, fontos témákban alkot véleményt. A vékonytűszúrásos citologiai technikát elsőként alkalmazta hazánkban.
Az a fajta tudományos – orvosi tevékenység, amit a patológusok végeznek, rejtve marad a betegek előtt, mégis ez a gyógyulás kulcsa. Mivel foglalkozik a patológia?
- Patológus nem úgy lesz az ember, hogy választja, hanem, hogy benne marad. A legizgalmasabb szakterülete az orvostudománynak. A patológia foglalkozik részben a halál utáni orvosi vizsgálattal, ez az összes tevékenységének kb.15%-a, a többi 85% -ban pedig élő emberből származó szövetet, anyagot és sejtet dolgoz fel, diagnosztikus céllal. Ez eredetileg csak fénymikroszkópos morfológia volt, aztán immunhisztokémiai morfológia lett, jelenleg pedig molekuláris morfológia is, egészen a sejtek molekuláris szerkezetének elemzéséig terjedő vizsgálatokat végzünk és értékelünk. Az a dolgunk, hogy megmondjuk, mi a baja valakinek, nem az, hogy meggyógyítsuk. A patológiában az a szép, hogy látunk egy állapotot, és egy anyagból kell kitalálni, mi történik, mi az igazság. Egy nyomozási feladat, amit meg kell fejteni. Ennél szebbet nem tudok elképzelni. Mindig az igazat kell felismernem, megtalálnom és leírnom, ha hazug lennék, vagy tévednék, abba belehalhatna valaki.
Milyen érzés kulcsot adni valakinek a gyógyuláshoz?
- Olyan furcsa az emberi természet. Nagyon sokan kétségbeesnek, összeomlanak, amikor megtudják, hogy daganatos elváltozást észleltünk, pedig tegnapelőtt is ott volt az a rák, amit ma észrevettünk. Akkor nem félt semmitől, boldogan élt, – most megtudta és sírdogál, azt hiszi valami szörnyűség történt, miközben eddig a pillanatig a ráknak nem volt ellensége. Most kiszemeltük és célkeresztbe állítottuk. Mindig megkérdezem, hogy miért nem örül, hogy gyógyulhat?!
Egy patológusnak feladata hangsúlyt fektetni a megelőzésre?
- Együtt dolgozom az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen szervezettel, amely az emlőrák szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon 2001-ben vezették be az emlő- és méhnyakrák szűrést, ami azért nagyon fontos, mert ha teljesen tünetmentes is valaki, a szűrésen – emlő esetében a mammográfiás képen, a méhnyak esetében a kenetben – ki tudjuk mutatni egy sejt, sejtvonal megváltozását, amiből néhány hónap, év után lesz a rák. A pozitív mammográfiás és UH elváltozásokat is mintavételt követően, mikroszkóp alatt pontosítani kell. A szűrés fázisában nincs tünet. Ha már tünet van, akkor gyógyítani kell. A társadalommal azt kell megértetni, hogy a te dolgod az, hogy magadra vigyázz! Szánj rá időt és energiát, menj oda és ne félj attól, hogy mi történik, hanem lépj rá arra az útra, amin meggyógyulsz! Senkinek nem egyszerű az útja. Nincs olyan ember, akinek ne kellene élete során számos komoly dologgal megbirkóznia. A betegség az nem büntetés, hanem feladat. Az teszi értékteremtővé az életünket, időben behatárolt, egyszer véget ér. És attól válik izgalmassá, hogy soha nem tudjuk, mikor van vége. Legyen jövőképünk, a legnagyobb betegségben, a legnehezebb napokon is! A sors senkire sem szab nagyobb terhet, mint amit el tud viselni. Azt, hogy hogyan gyógyul majd valaki, az első reakcióból általában látom. Ha nehezen dolgozza fel a betegséget, nehezen indulunk el. Tudok olyanokról, akiknek a szakma szabályai szerint, a saját gyakorlatomban a statisztikák szerint 3 – 6 hónap alatt meg kellett volna halniuk és 3-5 évig éltek, jól, hasznosan.
Gyakran megél csodákat?
- Olyan csodákat élek meg, hogy nem is tudom elmondani. Egy komoly betegség általában megváltoztatja az embert. Ha biztosan tudnánk a jövőnket, nem tudnánk feldolgozni, így viszont kénytelenek vagyunk megbirkózni vele.
Az elmúlt évtizedek alatt számos szakmai sikert ért el. Mindezt több, mint 4 évtizede a Flór Ferenc Kórházban kamatoztatja.
- Szinte a világ minden pontján jártam munkám kapcsán és mindenhonnan hazahoztam valami tudást, egy másik szemléletet. Svédországban megtanultam az un. aspirációs citológiát, amikor egy tűvel veszünk mintát egy elváltozásból. Kiveszünk belőle sejteket és mikroszkóp alatt kitaláljuk, mi az elváltozás lényege. Magyarországon ezt én vezettem be. A kórszövettani diagnosztika során az emlő, nyálmirigyek, vastagbél stb.vizsgálata, de bármely egyéb szerv kóros állapotának mikroszkópi vizsgálata is nemzetközi magas szintű normáknak megfelelően történik, ami a részletesebb diagnózis birtokában előnyösebb gyógyulási esélyt jelenthet. A citodiagnosztika kicsiny, fájdalmatlanul nyert anyag megítélése alapján alakít véleményt, lehetővé téve gyors döntés-előkészítést számos betegség gyógyításának kezdetén. Intervenciós radio-patológiai laboratóriumunk a képalkotó diagnosztikával közösen működik, egyedüli módon az országban. UH, computeres emlővizsgáló célzó berendezéssel végzünk nem tapintható, esetenként 3-5 mm-es elváltozásokból is mintavételezést – radiológus kollégákkal szoros együttműködésben.
Soha nem érzett kísértést végleg külföldön maradni?
- Soha. Tudja miért? Mert azt a sort, hogy „A semmi ágán ül szívem…” semmilyen nyelvre nem lehet lefordítani úgy, hogy értelme legyen. Ezzel a nyelvi kultúrával és ezzel a lélekkel nem szabad máshol élni, mert ez akkora kincs.
Rengeteget dolgozott és dolgozik még ma is. A felelősségteljes munkát és a családot nem egyszerű összeegyeztetni. Önnek ezt is sikerült.
- Biztosan nem volt könnyű dolog engem elviselni, de nekem sosem volt áldozat a munkám. A feleségem ehhez segítőkészen hozzászokott, a gyerekeim pedig már ebbe születtek. Sok kritikát kaptam azért, hogy reggel 8-tól este 7-ig mindig a kórházban voltam, de az apám, – aki szintén orvos volt – is így csinálta. Most már tudom, mi az a szabadidő, szeretek zenét hallgatni, verseket olvasni. Nem bántam meg semmit, sokat tanultam ebben a kórházban. Ez egy nagy közösség, amely sok megpróbáltatáson ment keresztül – izgalmas élmény volt végigélni és végignézni ezt a folyamatot. Április elsején lesz 42 éve, hogy ebben a szobában ülök, és ez relatíve sok idő.
Szilágyi Szilvia