Az Egészséges Budapest Programmal a valaha volt legnagyobb fejlesztés indul el a fővárosban – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a kistarcsai Flór Ferenc Megyei Kórházban tartott sajtótájékoztatón.
A program keretében megújuló Flór Ferenc kórház az egyik legideálisabb helyen fekvő kórház az országban, mivel közel van az autópályákhoz, és Budapestről is gyorsan megközelíthető – emelte ki az egészségügyért felelős államtitkár.
A kórház összesen 17,7 milliárd forintból újul meg, ennek első lépéseként kétmilliárd forintos fejlesztés indul idén – közölte a térség országgyűlési képviselője.
Vécsey László elmondta, hogy a 700 milliárd forintos Egészséges Budapest Program keretében már idén 40 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre a fővárosban és Pest megyében. Ebből 21,7 milliárd forintot szánnak orvostechnológiai beruházásokra, 18,3 milliárdot pedig építészeti tervezések megkezdésére.
Vécsey László szólt arról, hogy a kórház fejlesztése már az idén megkezdődik kétmilliárd forintból, ebből összesen 1,2 milliárd forintot a diagnosztikai, terápiás orvostechnológiai eszközpark megújítására és az informatikai háttér kialakítására fordítanak.
Az országgyűlési képviselő kitért arra, hogy a belső fejlesztések mellett 718 millió forintból megkezdődik az építészeti fejlesztések tervezése is, amely magában foglalja az energetika, a liftek, a konyha, de még a közúti úthálózat felújítását is. Hozzátette: ebből az összegből hozzák létre a járóbeteg-ellátást végző rendelőintézetet és a belgyógyászati ellátást biztosító épületet, továbbá fejlesztik a sürgősségi osztályt.
Vécsey László közölte, hogy európai uniós forrásokból további 2,617 milliárd forint áll rendelkezésre a kórház épületeinek energetikai korszerűsítésére, amely már az idén elkezdődik, és elindul a tető és homlokzat szigetelése, a nyílászárók cseréje és a fűtés korszerűsítése is.
(MTI; kormany.hu)