Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. 1818 – ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Születésnapjának évfordulója alkalmából a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is megemlékezést tartott és átadásra kerültek az egészségügyben dolgozók kiemelkedő munkájukért járó dicséretek.
Dr..Berzéné Vági Andrea Ápolási Igazgatónő ünnepi beszédében megemlékezett Semmelweis Ignácról, a gyermekágyi láz okának és gyógymódjának feltalálójáról. A szülészorvos felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok okozzák azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülészeti osztályra, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálják a várandós nőket. Világossá vált számára, hogy ez volt az oka annak, hogy a pusztán bábák és bábanövendékek által kezelt várandós nők körében sokkal ritkább jelenség volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is kezeltek között. Több vegyszer kipróbálása után 1847 tavaszán a klórmeszet választotta fertőtlenítőszernek. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti és vizsgálatok közötti klóros kézmosásra. Semmelweis Ignác kollegái szemében különcnek számított, intézkedései népszerűtlenek voltak és csak évekkel halála után figyelt fel az orvostudomány felfedezésére. Ma az ő és Joseph Lister angol sebész karbolsavas fertőtlenítéses módszerének kombinációját alkalmazzák a műtéti beavatkozások előtt.
Dr.Trombitás Zoltán Főigazgató Úr ünnepi beszédében megköszönte a kórház dolgozóinak egész éves munkájukat. Méltatta kitartásukat, elhivatottságukat.
Kiemelkedő munkáért járó dicséretben részesült a Pszichológus kollektíva. Andó Gergely, Bönöczk Orsolya, Erdélyi Dorottya, Szabó András pszichológusok. Keresztesi Krisztina és Tőtősné Szilágyi Mária szociális munkások, valamint Bálint Brigitta és Szabóné Szekeres Ildikó lelki gondozók.
Dr.Trombitás Zoltán Főigazgató az adjunktusi és főorvosi kinevezéseket Dr. Mikó Angéla, AITO – főorvos, Dr. Sárkány Dóra, Pszichiátria – főorvos, Dr. Cserháti Edit, Gyermekosztály – adjunktus, Dr. Bartos Andrea,Neurológia – adjunktus, Dr. Jurkó Zsuzsanna,Szülészet – adjunktus, Dr. Kovács Réka, Szülészet – adjunktus, Dr. Kalamász Nikoletta Zsófia, Szülészet – adjunktus, Dr. Parlag Erika, Reumatológia – adjunktus részére adta át.
Barján Judit a MESZK helyi képviselője Ruttkay Bánk (Kardiológia) és Robotka Gáborné ( Pszichiátria) részére adta át a MESZK dicséreteket.
Július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.