A lélek erősítése színekkel, fényekkel, zenével

A járvány második hullámán tempózunk. Itt próbálunk nap mint nap helyt állni és a tavaszi tapasztalatokra építkezve összefogni, emberileg és szakmailag is kitartani, segíteni egymásnak és a rászorulóknak.
Valamivel tapasztaltabbak vagyunk, mint tavasszal voltunk, de most azért nehézkesebb a mindennapunk, mert ez az időszak egybecseng az őszi szomorkás, esős, elmúlásközeli hónapokkal is. Ha nem vagyunk eléggé résen, könnyen elcsúszhatunk a félhomályban és a ködben a vizes faleveleken… a lelki zsákutcák most gyorsabban beszippantanak.

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban egy nagyon lelkiismeretes és emberséges munka folyik, a dolgozók egymást is erősítve próbálnak a ringben maradni.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata naponta keresi a vezetőséggel, a dolgozókkal azt a formát és keretet, ami a járvány idején is erőforrást biztosíthat nemcsak a betegeknek, de a dolgozóknak is.
A megszokott közösségi lelki élet, a szokásos őszi ünnepségek elmaradnak, helyettük szűk körű, kevés beteggel és minimális dolgozóval lévő töltekező alkalmakat tartunk azokon az osztályokon, ahol van ebédlő és közösségi tér.
A „Gyógyító őszi fények és színek” nevet adjuk ezekben a hetekben az alkalmaknak és osztályról osztályra járva próbálunk egy kis hangulatjavítást biztosítani mindenkinek, az ősz szépségét, virágzását is behozni azoknak, akik erre nyitottak.
Énekelünk, verselünk, történeteket olvasunk, népdalokra tapsolunk, ökumenikus imát mondunk és a vicceken kacagunk.
Őszi termésekből a végén csokrot ajándékozunk, amiből viszünk azoknak a fekvő betegeknek is, akik nem tudnak kijönni közénk. Fontos, hogy részesüljön mindenki a jóból!

Nehéz hetek és hónapok vannak mögöttünk és még előttünk is, de hisszük, hogy ha összekapaszkodunk, sokkal könnyebb lesz az életünk, mert Wass Albert szavaival élve ”együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.

Kérjük a Jóisten erejét és támogatását a mindennapokhoz, hogy orvosainknak adjon kitartást és bölcsességet, ápolóinknak és dolgozóinknak a hivatásukban való megerősödést, hogy a nehézségek ellenére se adják fel, mert nélkülük nagyon beteg lenne a világ!
Szent Rita a lehetetlenségek védőszentje, kérjük az ő közbenjárását ebben a mostani helyzetben: „Úristen, aki véghetetlen jóságodban Szent Ritának imádságát meghallgattad, és közbenjárására megadtad azt, amit emberi erőnek lehetetlen volt elérni, küldj segítséget szükségeinkben, hogy mindnyájan megtapasztaljuk, miként jutalmazod az alázatosakat, veszed oltalmadba az elhagyottakat, és válsz erősségévé a Benned bízóknak.” Ámen.

Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozók