A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat csatlakozott a tavasszal elindult „Etesd a dokit” kezdeményezéshez, így kedden délelőtt a mezőőrök csapata a XVI. kerületi Önkormányzattal együttműködve ebédet főzött a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház dolgozóinak Kistarcsán. A rendhagyó esemény célja, hogy segítsék és mosolyt csaljanak dolgozóink arcára, akik közel egy éve a frontvonalon harcolnak a koronavírus ellen.
– Örömmel készítettünk el közel 110 adag csülkös káposztát, amit szétosztottunk a kórház dolgozói között. Reméljük, hogy több olyan intézménybe is eljutunk és segíthetünk a közeljövőben, ahol hosszú hónapok óta szünet nélkül gyógyítják a koronavírus okozta Covid-19 betegeket. – mondta Oláh Csaba a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat intézményvezetője.
Az eseményt támogatta a XVI. kerületi Önkormányzat is, melyen Kovács Péter polgármester és Szász József alpolgármester személyesen is részt vettek. A kórházi menedzsment részéről Dr. Turbucz Piroska orvosigazgató vett részt az eseményen.
A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgatósága minden dolgozója nevében köszönetet mond a figyelmes kezdeményezésért.