„ANNÁL SZEBB DOLOG NINCS, HA VALAKINEK SEGÍTÜNK.”
riport GÉMESINÉ LŐRINCZ MÁRTA nyugalmazott ápolási igazgatóval
– Nekem a vezetői elképzelésem és mottóm az volt, hogy olyan kollégákkal dolgozzak, akik ugyanúgy éreznek, mint én. Mindent megtesznek a betegellátásért és egymást segítve maximálisan együttműködnek. – mondja Gémesiné Lőrincz Márta, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház egykori ápolási igazgatója, aki elmondása szerint a kórház minden szegletét ismeri.
– Kezdetben a Flór Ferenc Kórház anyakórházában, a Rókus Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályán dolgoztam, audiológus asszisztensként. A kistarcsai kórház megnyitása után a Fül-orr gégészeti osztályon audiológus asszisztensként, majd főnővérként, később pedig intézetvezető helyettesként tevékenykedtem, de voltam kórházi munkavédelmis is. 1990-ben elvégeztem az Egészségügyi Főiskola intézetvezetői szakát, majd 1994-ben egészségügyi menedzseri másoddiplomát szereztem. Átmenetileg a Pszichiátriai Osztályon dolgoztam főnővérként, majd szükségessé vált, hogy a kórházban létrehozzunk ápolási osztályt, melynek vezetésével az akkori főigazgató, Budaházy Emil megbízott. Nagyon szerettem, hogy emberileg, szakmailag is lehetett foglalkozni a betegekkel. Ahogy azt is, hogy Dr. Trombitás Zoltán főigazgató úr lehetőséget adott arra, hogy szabadon, önálló döntéseket hozva dolgozhassak. Ápolási igazgatóként is az volt a célom, hogy a betegek kapjanak meg mindent a lehetőségeken belül, egy kedves szót, egy mosolyt is – emlékezik Márta.
– Lassan 3 éve, hogy nyugdíjba ment, mégis a mai napig dolgozik a kórháznak. Ennyire szoros a kötődése?
– Emberileg jó a kapcsolatom a kollegákkal, azt gondolom néhányukkal baráti a viszony. Az összetartó erőt mindig a kollegiális kapcsolatokkal, megértéssel, támogatással tudtuk megadni a dolgozóknak, ezért is dolgoznak itt sokan a kezdetektől. És ezért jöttem én is szívesen, amikor visszahívtak 2 évvel ezelőtt a kórház rekonstrukciója kapcsán. Emellett a Flór Ferenc Kórház Alapítványának kuratóriumi elnökeként próbálok anyagi segítséget szerezni, valamint a kórház felügyelő bizottságának elnöke vagyok. – mondja Márta.
– A nővérek gyakran a háttérbe szorulnak, miközben rengeteget tesznek a betegekért. A napi feladatok ellátása mellett ők azok, akik a betegek türelmetlenségével is gyakran szembesülnek. Mennyire nehéz a lelki része ennek a szakmának?
– Én mindig nővér akartam lenni, kiskoromtól kezdve. Amikor valaki betegen fekszik az ágyban, akkor mindenben hallgatnak a nővérekre, nem kifogásolnak semmit. Amikor pl. elkezdik mondani, hogy a tea helyett miért nincs tejeskávé, akkor szoktam mondani viccesen, hogy látom a gyógyulás útjára lépett. Szóval kell a humor is. De aki úgy érzi, hogy tettünk valamit érte, az nem felejt. Annál szebb dolog nincs, ha valakinek segítünk. – vallja az egykori ápolási igazgató. Azt kell nézni, hogy ő egy beteg és segítségre szorul. Ha egy nővér nyugalmat és kedvességet áraszt és a szaktudása is megmutatkozik, akkor nem érheti atrocitás. Nincsenek könnyű helyzetben a nővérek, rengeteget dolgoznak, sok beteggel foglalkoznak egyszerre. Fizikailag, mentálisan és lelkileg megterhelő munkát végeznek.
– Hihetetlen segítőkészség, szeretet árad egész személyiségből. Ez a szeretet, a gondoskodás igénye hozta életébe a hospice tanácsadást?
– A Semmelweis Egyetem indított ilyen képzést és azért végeztem el, mert az Ápolási Osztályon a legsúlyosabb, sokszor terminális állapotban lévő pácienseket ápolnak, akiket nem tudnak otthon szakszerűen ellátni a családtagok. Nagyon magas a halálozási szám ezeken az osztályokon, és én nem akartam, hogy ez egy haldokló osztály legyen, nem akartam, hogy kollégáim idő előtt kiégjenek. Nagyon nehéz egy nővérnek feldolgoznia azt, ha elveszít egy beteget. A hospice tanácsadó a gyászreakciót kezeli és elősegíti a gyógyulást, mind a dolgozók és a hozzátartozók körében.
– Van egyfajta küldetés tudata, hogy erre a szép és sokszor nehéz pályára invitálja a fiatalokat?
– Nincs annál szebb, hogy a súlyos betegek, akár most ebben a nehéz, világjárvány időszakban is, gyógyultan haza tudnak menni, hogy a szemükben ott csillog a köszönet. Ezt a hálát azt gondolom, sehol máshol nem tudja visszakapni az ember. Nincs olyan szakma, ahol valaki a saját testét – lelkét kiszolgáltatva dolgozik másokért. Nagyon nehéz, de ennél szebbet nem lehet választani, mint a nővér szakma.
– Ha nem másokon segít éppen, mivel tölti idejét?
– A Somló hegyen van egy kis pincém, szőlőm, borászkodom. Szeretem a földet, van egy különös kötődésem hozzá. Ott töltöm a szabadidőmet általában, de nagyon szeretek utazni is. A gyermekem és családja, két gyönyörű unokámmal Angliában él, hozzájuk, amikor lehet utazni, meglátogatom őket. A nagyobbik unokám szerintem hasonló szakmát fog választani, mint én, már most nagyon együttérző. Kiskorában látott egy fejlődési rendellenességgel született gyermeket, akit annyira megsajnált, hogy kijelentette: kutatóorvos lesz és minden betegséget meg fog gyógyítani. Ez számomra szívet melengető érzés.
/Szilágyi Szilvia/
