„ÉN A BETEGÁGY MELLETT ÉREZTEM IGAZÁN JÓL MAGAM. EZ EGY ÉRZÉS, EGY OLYAN ÉRZÉS, AMI BELÜLRŐL JÖN.”
Interjú Kovács Anna Vica nyugalmazott főnővérrel
Kovács Anna Vica 30 éve dolgozik a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Fül-Orr-Gégészeti Osztályán. jelenleg nyugdíjasként részmunkaidőben.
Hogyan került a kórházba?
– Marosvásárhelyen születtem, egészségügyi tanulmányaimat ott kezdtem meg és 1990-ben jöttünk Magyarországra családommal. Az Ifjúsági Pszichiátrián kezdtem ápolónőként, de az akkor alkalmazott kezeléseket nem tudtam elfogadni, így néhány hónap után, 1990. augusztusában a kistarcsai kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályára kerültem, ahol 25 évig főnővérként dolgoztam.
Úgy döntöttem, hogy 40 éves munkaviszonnyal elmegyek nyugdíjba és részmunkaidőt vállalok, megosztva a főnővéri feladatokat az aktuálisan kinevezett főnővérrel. A pandémia viszont közbeszólt, és mivel koromnál fogva a veszélyeztetett korcsoportba tartozom egy általam kiválasztott, rátermett, fiatal kolléganő lett az utódom. Az osztályt így tavaly véglegesen otthagytam, de a részmunkaidős feladatokat továbbra is ellátom. Nagyon szeretem a munkámat, mindig örömmel, felszabadultan megyek be dolgozni. Jó a közösség is és egy olyan osztályvezetővel dolgozhattam együtt, akivel mindenben egyet értettünk. A kistarcsai kórházban nagyon családias a hangulat, ezt nagyon sok helyről visszajelzik nekünk.
Mi egy főnővér feladata?
– Igazából egy főnővér menedzseli az egész osztály működését, mindent. Például a nővérek beosztását, a minőségi ápolás ellenőrzését, az orvos által előírtak ellenőrzését, hogy valóban megkapta-e a beteg, a kapcsolattartást orvos – nővér között, konfliktusok kezelését, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Mennyire követel szigorúságot ez a munkakör?
– Én mindig úgy hoztam döntéseket, hogy meghallgattam a véleményeket. Mindenki felé nyitott vagyok és szeretetteljes, de kell tudni, hogy meddig lehet elmenni. Valahogy mindig megtaláltam a hangot nővérek és orvosok között. A horoszkópom szerint mérleg vagyok, tehát én mérlegelek. Békepárti vagyok, hiszem, hogy a kommunikáció milyensége nagyon fontos.
A betegek mennyire toleránsak? Mennyire kell a lelkükkel foglalkozni?
– A beteg, ha bekerül a kórházba kiszolgáltatott. Legyen az egy nagy cégnek a vezérigazgatója, vagy kétkezi munkás, ha valaki kórházi ágyra kerül, megváltozik, kiszolgáltatottnak érzi magát. Éppen ezért fontos, hogy figyelembe vegyük a beteg intimitását, a szükségleteit. Például van, aki igényli a napi párna cserét, van, aki hetente egyszer sem engedi, hogy lecseréljük. Vagy vannak olyanok, akik nem szívesen öltöznek át mások előtt. Rá kell érezni mindig a beteg szükségletére. Egy daganatos betegnél mindig figyelünk arra, hogy kétágyas korterembe kerüljön. Ezek szerintem apró emberi dolgok, amikkel a beteg lelki állapotán is segíthetünk. Én azt vallom, hogy mindig képzeljük a beteg helyébe magunkat és úgy viselkedjünk, ahogy ezt mi is elvárnánk mástól.
Milyen sikerre a legbüszkébb az elmúlt évtizedekből?
– A 2000-es évek elején kialakítottunk két VIP kórtermet, televízióval, mikróval, hűtőszekrénnyel, külön zuhanyzóval. Akkoriban még csak a Szülészeten volt ilyen, de én nagyon szerettem volna a Fül-Orr-Gégészeti Osztályon is megvalósítani. Támogatókat kerestem rá, és egy hatágyas kórteremből az akkori műszaki osztály vezetőjével megbeszélve, egy kétszer kétágyas kórtermet alakítottunk ki. Nagyon nagy munka volt, mert a saját magunk által megkeresett szponzorokkal kezdtük el az átalakítást. A munkálatok során felajánlásokat kaptunk olyan betegektől is, akik az ápolást meghálálva szívesen részt vettek a felújításban. Így a Nőgyógyászat után másodikként nekünk lett VIP szobánk a kórházban. Erre igazán büszke vagyok.
Mi az, amit főnővérként sikerként könyvel el?
– Igazából mindig is úgy éreztem, hogy rá tudok hangolódni a betegekre. A főnővéri státusz nagyon sok adminisztrációval jár, én a betegágy mellett éreztem igazán jól magam. Ez egy érzés, egy olyan érzés, ami belülről jön. Azt szoktam mondani, hogy erre a szakmára teremtődtem. Nekem sosem okozott gondot főnővérként sem ágytálazni, ez egy emberi szükséglet, amiben nekünk segíteni kell. Minden nap örömmel mentem be dolgozni és a mai napig jókedvvel dolgozom. Az is egy különleges élmény volt, amikor gyerekeket ápoltunk. A gyerekek garat és orrmandula műtétekre három éves kortól jöttek, nagyon szerettem őket, olyan helyesek, őszinték és nyitottak mindenre.
Nagyon nagy az összetartás ebben a kórházban. A Fül-Orr-Gégészeten is családias a hangulat?
– Igen, olyan, mint egy nagy család. Főnővérként minden évben szerveztünk egy találkozót a nyugalmazott osztályvezető balatonlellei nyaralójába. Az egész osztály lement, bográcsoztunk, kikapcsolódtunk, egyfajta csapatépítő programok voltak ezek. Olyan is volt, hogy évente többször kirándulni mentünk az osztállyal. A világjárvánnyal ez megszűnt, de reméljük, hogy még sor kerül rá.
A Fül-Orr-Gégészeti osztálynak is részt kellett vállalnia a Covid- fertőzöttek ápolásában?
– Igen, a nővéreket átcsoportosították, de én a koromnál fogva a veszélyeztetett csoportba tartozom, ezért én nem dolgoztam ott. Az osztály egy hónapig szünetelt, műtétes osztály sem végzett műtéteket. Megállták a helyüket a nővéreink, dicsérettel jöttek el. Azt gondolom, a mi nővéreink külföldön is helytállnának.
Most, hogy már nyugdíjas, mivel tölti szívesen szabadidejét?
– A legnagyobb hobbim az unokáim. Négy lány unokám van, szoktam is mondani, hogy mi egy rózsaszín család vagyunk. A legidősebb 11 éves a legkisebb három és fél. Nagyon szeretek a hegyekbe kirándulni, Székelyföldön van egy kis faházunk. Évente 3-4-szer is elmegyünk oda pihenni, kirándulni, az aktuális gyümölcsökből lekvárt főzünk, szörpöt készítek. De a legjobban az unokák töltenek fel, még egy fárasztó munkanap után is.
/Szilágyi Szilvia/
