Dolgozói riportsorozat – Tóth-Hollóy Szilvia

“AZ VAGYOK, AKI BÁRKI MÁS IS LEHET, HA HALLGAT A SZÍVÉRE. OLYAN EMBER VAGYOK, AKI LEBORUL AZ ÉLET TITOKZATOSSÁGA ELŐTT, AKI NYITOTT A CSODÁKRA, AKI DERŰSEN ÉS LELKESEN VISZONYUL MINDENHEZ, AMIT CSINÁL.” (Paulo Coelho)

Tóth-Hollóy Szilvia pontosan ilyen.

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Informatikai és Finanszírozási osztályának munkatársa, Gazdálkodás és menedzsment szakos közgazdász, Finanszírozási és kontrolling csoportvezető, osztályvezető helyettes. Egy fáradhatatlanul dolgozó főkönyvi könyvelő és egy lelkiismeretes sütőipari technikus első gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei munkája állandó figyelmet és precizitást igényelt, így áldozatos munkájuk fényében töltötte a gyerekkorát.  

 

Azt mesélte, szülei folyton ösztönözték a tanulásra. Ennek köszönhető, hogy sok minden érdekli?

– Igen, ennek következtében alakult ki az a szerteágazó érdeklődési köröm, amivel máig rendelkezem. Mindig gazdasági területen dolgoztam, szeretem az állandóságot, bár tudom, hogy csak egy állandó dolog van a világon, a változás.

 

Miért éppen a kistarcsai kórházat választotta munkahelyéül?

Az otthonomhoz közeli munkahelyet kerestem, hogy a gyermekeimet tudjam az iskola utáni külön foglalkozásokra hordani és ne kelljen túl sok időt az utazással tölteni. Így kerültem 2001-ben a kórház Kontrolling csoportjába. Az elmúlt évek során a csoportunk, osztályunk többször is átalakuláson ment keresztül, tavaly például egy mindenben segítő, támogató új osztályvezető került csapatunk élére, akit hamar megszerettünk. Az összetartás jellemzi kis közösségünket, a három teljesen eltérő munkát végző csoportunk, szükség esetén szorosan össze tud dolgozni. Nagyon szerencsés emberek vagyunk, hiszen a kórház szinte minden szervezeti egységével, valamilyen munkakapcsolatban állunk (hardverek, jogosultságok, adatlapok, külső-belső adatszolgáltatások kapcsán).

 

Mi a feladata a csoportnak?

A fő feladata a finanszírozási részlegeken dolgozó kollégáknak, hogy havi szinten lejelentik a NEAK-nak (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) a gyógyító osztályok informatikai rendszerben rögzített teljesítményeit, kiegészítve a három nagy közreműködő cég teljesítményeivel. Sokrétű, nagy odafigyelést igénylő feladat. Foglalkozunk továbbá többletkapacitás befogadással, az átcsoportosítás dokumentációinak előkészítésével, közreműködő és egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó orvosokkal kapcsolatos bejelentések, adatszolgáltatások küldésével is. A kórház működési engedélye és finanszírozási mellékszerződéseinek változásaival kapcsolatos ügymenetek végrehajtása is hozzánk tartozik, mint ahogy az is, hogy egyéb fenntartói, illetve szakmai irányító kórház felé küldendő adatszolgáltatásokat készítsünk. Szükség esetén vagy változások alkalmával a gazdasági rendszer egyes moduljaival kapcsolatban segítséget nyújtunk a kollégáknak. Szeretek személyesen elmenni hozzájuk és konkrét példákon keresztül átbeszélni a teendőket.

 

Egy nagy, több területet is érintő költségvetési változás érte el Önöket is évekkel ezelőtt. Ez érintette a kontrolling adatszolgáltatást is?

– Ez a 2014-ben történt változás nagyban érintette ezt a területet is, teljesen új fenntartói irányelvek alapján kellett innentől dolgozni. E mellett belépett a kötelezettség vállalás is, ide tartoznak a megrendelések, szerződések és minden olyan ügylet, amiből jövőbeni fizetési kötelezettség várható.  Ezekkel havi szintű, folyamatos feladataink vannak. Mivel más gazdasági területeket is érintenek, szorosan összedolgozunk a többi gazdasági, műszaki terület munkatársaival. Rengeteg olyan munkafolyamot végzünk, ami havi szinten ismétlődik. Sok ember unalmasnak vélheti, de mindenben meg lehet találni a szépséget a monotonitás mellett. Szeretem az új információkat, ami segít a hatékony munkavégzésben.

 

A monotonitást azért minden évben megtöri egy intenzív időszak…

Igen, decembertől márciusig, az évzárás előkészítés indítástól, a zárási folyamatok befejezéséig nagyon intenzív, leterhelt időszak. Sok esetben a viszonylag gyors munkafolyamat a program leterheltsége miatt többszörösére nő. Havonta lekérdezhetőek a munkát könnyítő hibalisták, de az évzárási folyamat alatt több speciális, csakis ebben az időszakban használandó, nagy tételszámú hibalistákat kezelünk.

 

Munkája precizitást, teljes odafigyelést, kiegyensúlyozottságot igényel. Családja biztos hátteret biztosít mindehhez?

– Számomra nagyon fontos a család, mi egy összetartó família vagyunk, bármikor, bármiben számíthatunk egymásra. Két felnőtt gyermekem van, akik önállóan élik az életüket. Mindketten szorgalmasan tanultak, több végzettséggel is rendelkeznek. Nagyon büszke vagyok rájuk, jóindulatú és segítőkész emberek. A hozzám közel állók értesültek már arról, milyen öröm elé néz hamarosan a családunk. Idén március végére várjuk első kisunokánk születését. Nagyon szeretem a gyerekeket, sok türelmem van hozzájuk. Boldogan és szeretettel várom a nagyszülői feladatokat.

 

Aki a számok világában van igazán otthon, mit csinál szívesen munkaidőn kívül?

– Sok minden érdekel, éppen ezért elmélyülni nem tudok mindenben. Viszont folyamatosan keresek valami újdonságot, ami szélesíti a látókörömet. Most éppen kéthetente numerológiát (számmisztika, számokkal foglalkozó ezoterikus rendszer) hallgatok online tanfolyam keretein belül. Érdekelnek az egészséges életmóddal kapcsolatos területek, az étkezés, mozgás, stressz kezelés. Igyekszem odafigyelni magamra és megtalálni az egyensúlyt. Van egy kis társaság, akikkel több évtizedes barátság fűz össze minket, szeretünk hosszasan beszélgetni, különféle témákat megvitatni. Sajnos egyre kevesebb időt tudunk együtt tölteni. Ebben a rohanó világban jól esik a szeretteink körében lenni, legyen szó, családról vagy barátokról. A szeretet, amit adunk, kapunk fontosabb mindennél.

 

Szeretném megköszönni a feletteseimnek, a közvetlen és közvetett munkatársaknak a támogatást, segítséget és az együttműködést. Ezúton szeretnék mindenkinek egy sokkal boldogabb, örömtelibb esztendőt kívánni, mint a 2022-es volt.

 

                                                                                                /Szilágyi Szilvia/


A teljes dolgozói riportsorozatot itt tekintheti meg!