„AZ ÁPLOLÓNŐ MUNKÁJA HÁROMSZOROS ÉRDEKLŐDÉST KÍVÁN: SZELLEMI ÉRDEKLŐDÉST AZ „ESET” IRÁNT, SZÍVBÉLI ÉRDEKLŐDÉST A BETEG EMBER IRÁNT, SZAKMAI ÉRDEKLŐDÉST A GYAKORLATI MUNKA TECHNIKÁJA IRÁNT.” (Florence Nightingale)
Világszerte május 12-én ünneplik az Ápolók Nemzetközi Napját, Florence Nightinale, a modern ápolóképzés megalapítójának születésnapján.
Ő volt az, aki az ápolói szakmát alapjaiban formálta át, és hivatássá tette. 1820-ban született, 1853-tól aktívan részt vett a krími háború sérült katonáinak ellátásában. Kevesebb, mint 2 hónap alatt olyan mértékben szervezte át a betegellátás rendszerét, hogy a 40%-os kórházi halálozás 2%-ra csökkent a katonák körében.
A katonáktól a lámpás hölgy nevet kapta, mert gyakran éjszakánként is lámpával a kezében látogatta és ápolta a szenvedőket.
Florence Nightingale kortársa volt hazánk kiemelkedő ápolója, a sátoraljaújhelyi születésű Kossuth Zsuzsanna. Az ő nevéhez fűződnek az Országos Nőegyleten belül létrejövő Betegápolónői Egyletek is, amelyeknek tagjai aktívan részt vettek a kórházak munkájában. Magyarországon 1982-óta ünnepeljük ezen a napon az ápolókat.
Az intézményben tartott ünnepségen a Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai komolyzenei műsorával igazán ünnepélyessé varázsolta ezt a szép alkalmat. Ezúton is köszönjük nekik!
Pihelevics Dóra
Szabó Viktória
Orbán Dániel
Zongorán közreműködött: Szentesiné Sipos Katalin
Miglécz Adél Léna
Pere Dézi
Az ápolói szakma nélkülözhetetlen az egészségügyi ellátórendszerben, lelkiismeretes, áldozatkész munkájukat a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház vezetősége is elismeri.
Dr. Trombitás Zoltán főigazgató, Gerencsér Andrea mb. ápolási igazgató és Godó Ida ápolási igazgatóhelyettes adta át az elismeréseket a kórház ápolóinak.
Díjazottak
Blaskó Garaba Andrea II. Belgyógyászati Osztály, Bobál Istvánné Fül-Orr-Gégészeti Osztály, Bolyky Zsuzsanna Éva Központi Gyógytorna Szolgálat, Csernák Melinda Központi Műtő, Frieszné Szirmai Beatrix III. Belgyógyászati Osztály, Gáspár Jánosné V. Belgyógyászati Osztály, Hatvani Mária IV. Belgyógyászati Osztály, Juhász Csilla Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Koleszárné Juhász Edit Onkológiai Osztály, Lakatos Gyuláné Sürgősségi Betegellátó Osztály, Lukács Erzsébet Mária Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály, Martonosi Kinga Pszichiátriai Osztály, Radics Enikő I. Belgyógyászati Osztály, Szabó Andrea Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály, Szabó Krisztina Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Szakács-Szentirmai Borbála Reumatológiai és Fizioterápiás Osztály, Tardin Irén Szemészeti Osztály, Tukács Sándorné Sebészeti Osztály, Varga Edina Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály , Vincze-Bíró Andrea Dietetika
Odaadó munkájukat ezúton is köszönjük!